Hello hello Drága olvasók!

Mindenkinek van egy bizonyos esemény az életében ami megváltoztatta és olyan lett amilyen. Rengeteg történet van, de mindegyikben közös, hogy bármennyire is szerette volna ellene tenni, a fájdalom megváltoztatta. 

Ennyit a titokzatos bevezetésről. Elgondolkodtató, hogy az emberekről mennyi mindent meg tudunk állapítani akár egy mondatból, egy két perces beszélgetésből, vagy egy olyan blogbejegyzésből, mint itt ez. Ugyanakkor ezzel nem mondhatjuk magabiztosan, hogy ismerjük az illetőt, egyszerűen csak ennyi is elég ahhoz, hogy elhatározzuk, meg akarunk ismerkedni, vele vagy sem. De milyen felszínes is tud lenni az ember. Gondoljunk bele, egy mosolygós élettel teli személy mennyivel érdekesebb tud lenni, mint egy  magában üldögélő. Pedig lehet, hogy csak arra vár, hogy bárki leszólítsa, mert félénk. Ez van az emberek nagytöbbségével. Attól még ugyan olyan érdekes lehet, mint más. 

Na de mennyi mindent lehet leszűrni. pl. a szókincséből, hogy mennyire művelt, a kézmozdulataiből ,a gesztikulációkból, hogy mennyire közvetlen ember, de akár a szeméből is, hogy mennyire bátor és néz a szemedbe beszélgetés közben, vagy forgolódik, mint egy vidámparki ringlispil, felkeltve a látszatot, hogy éppen "keres" vagy "vár" valakire, hogy ne érezze kellemetlenül magát, ha a szemedbe kell néznie. Mennyi minden leolvashatunk róla, még sem mondhatjuk, hogy ismerjük. 

Sokan vannak olyanok, akik azt mutatják, mennyire boldogok, kiegyensúlyozottak és minden rendben van az életükben. Pont a fentiekben leírtak miatt. Az ember nem szereti, ha egyedül van, mindig kell valaki aki mellette áll és segít a problémái megoldásában. Teljesen egy barát, vagy lelki társ nem tudja megoldani azt, de tud segíeni. A mai rohanó világban azonban ez már nem jellemző. Mindenki siet és még ha akar is, nem tud mással törődni, csak a tanulással/karierrel/a saját problémáival és gyakran megeshet, hogy egyedül érzi magát/ lehangoltnak/ az életét semmirekellőnek. Van, hogy együtt tudunk érezni másokkal, vagy csak próbáljuk megérteni őket, de ez úgy is kiderül, mert aki nem élte át, vagy gondolt bele teljesen az nem tud azonosulni a fájdalmával. Viszont, ha nem tudjuk átérezni, akkor se nevessük ki az érzéseit. Van, hogy ami nekünk semmit sem jelent, másnak nagyon sokat és ezzel kárt okozhatunk benne. Azt mondják idő kell ahhoz, hogy valamit el tudjunk fogadni, vagy el tudjunk valakit felejteni. De az igazság az, hogy csak megtanulunk együtt élni vele. A tudattal, hogy valaki már nincs jelen az életünkben, hogy egy szituáció ellen nem tudunk semmit tenni és kénytelenek vagyunk elfogadni azt. Nehéz, de mindig van aki segít, legalább egy valaki. 

Legyetek kitartóak!

xo, Vanessa